A Gömör-Szepesi Érchegység és vidéke a Kárpát-medence ércekben leggazdagabb tája, így a vasművesség már a vaskor hajnalán egyből megjelent a vidéken.

Az első vasból készült tárgyakat a szkíták hagyták a vidéken. De az utánok itt megtelepedő kelta cotinusok voltak az első igazi vasművelők: tudásukról a római Plínius és Tacitus is megemlékezik. A cotinusok a Bükk vidékétől a Gömör-Szepesi Érchegység vonulatáig népesítették be a tájat, míg a pannóniai római légiók jó érzéssel módszeresen ki nem irtották őket, és velük együtt a korai vaskohászat hagyományait – mely virágzásának is befellegzett. 

A megmaradt kelta lakosság szétszóratott a vidéken és beolvadt a hegyvidék szórványos szláv lakosságába – és a vasművelés tudománya itt élt tovább.

Ebbe a környezetbe csöppentek bele honfoglaló eleink, akik még próbálták is ösztönözni a helyi vasműveseket.

A 11-13. században német területekről – Türingiából és Bajorországból – hívtak ide vasműveseket.

A Gömör-Szepesi Érchegység vasérce, számtalan színesérce (réz, nikkel, kobalt, antimon, cink, higany) és nemesfémei (arany és ezüst) mellett fejtették a Bükk és az Upponyi-hegység kis kiterjedésű limonitos vasérctelepeit is, melyekre leginkább csak helyi, bucakekencéket telepítettek. A környező hegyvidék erdőségei adták a kohósításhoz szükséges faszenet, később a vízierő használatba vételével a hegyipatakok adták a fújtatótokhoz és a vasverő hámorokhoz szükséges energiát. Gömörben és a Bükkben számos település neve a mai napig őrzi ennek emlékét: a massa, a vasolvasztó megnevezése volt (innen származik az olvadt vasérc után a massza szavunk), míg a hámor a német hammer, azaz kalapács szóból ered – ezek voltak a vasverő hármorok.

Ózd területén – a kora Árpádkorban volt Vasvár nevű település, mely szintén a korai vaskohászatról árulkodik. Ez a lokális vasipar fent is maradt a középkor folyamán, sőt, a Rákóczi-szabadságharc idejében gyors fejlődésnek is indult.

Ez annak volt köszönhető, hogy a gömöri bányák egy része ekkor már a Rákócziak birtokában voltak, és a szabadságharc csapatainak fegyverzet iránti igényét részben innen elégítették ki.

Bár a 16. századtól megindult – az addig elsősorban családi tulajdonban álló -  bányák, a massák és hámorok céhekbe szerveződése, ez csak elsősorban lokális jellegű volt. A gömöri vasipar a Rákóczi-szabadságahrc idején kapott új lendületet: mivel Gömör bányavidékének jelentős része ebben az időben a Rákócziak birtoka volt, a vasipari termelést ebben az időben a szabadságharc csapatainak szolgálatába állították.

A szabadságharc bukása után - és a Monarchia egységesülő gazdasága idején sem vesztett Gömör jelentőségéből. Sőt, az 1700-as évek vége végén a terület új impulzust kapott Fazola Henrik kutatásainak köszönhetően. Fazola nem csak a bükki vasverést, hanem a borsodi és észak-hevesi szénbányászat felfutását is megalapozta.

A 19. században, hogy a a kisebb céhek versenyképesek maradjanak a Monarchia piacán, egységesülni kezdtek.

Újabb és újabb fúziókkal kialakult először 1808-ban a Murányi Unió, majd a Rimai Coalitio 1817-ben, végül egyesítve Gömör vasművelőit a Gömöri Vamsűvelő Egyesület 1830-ban.

Majd Rimamurányvülgyi-egyesület  és a Salgótarjáni Vasfinomító Társulat fúziójával létrejött Közép-Erópa legnyagyobb vasipari konglomerátuma, a „magyar Ruhr-vidék” szíve, a Rimamrányi Salgóütarjáni Vasmű Rt.

1854-ben modern gőzkalapácsokkal és hengersorral bővítették Ózdot, így a kohászat súlypontját is ide helyezték át – Ózd ekkor vált a gömöri vasművelés centrumává.

A nehézipar a Kiegyezés után új impulzust kapott, és e  hatalmas ipari konglomerátum akkorra már a Magyar Királyság (az egész Kárpát-medence!) vasipari termelésének 45%-át adta!!!

E virágkor után jött majd a Nagy Háború, nyomában Trianon, az új határvonal meghúzása, majd a II. Világháború után a szocializmus erőltetett iparosítása, mely egy új fejezet Ózd történetében….

Így alakult ki kezdetben a Gömöri vasverő egyesülés, majd az ózd rimamurányi vasművek ózd központtal.

Klein Dávid

A kék sávot követve, az Arlói-tó felől festői hangulatú völgyön és az azt körbezáró dombhátakon átkelve jutunk el Somsályba.

Somsály története nemcsak összefonódik Ózd városáéval, illetve a kohászattal – egyenesen ezeknek köszönheti létét a kis település. Ózd környékén a XIX. század második felében kapott lendületet a szénbányászat, a borsodi szénmedence kitermelése. A bányák a diósgyőri és az ózdi kohók kiszolgálására dolgoztak. A nyersvasat a gömöri területek adták, úgy, mint a bányafának valót és a mészkövet.

Az Ózd-Borsodnádasd vonalon húzódó szénterület hatékony kihasználása 1900-al indult, ekkorra vált Ózd a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű ZRt. vas- és acélgyártási központja. A megugró szénigényt az addig művelésbe vont bányák már nem tudták ellátni, ezért határozott a cégvezetés a somsálypusztai bánya megnyitása mellett. Ekkor Somsály – illetve a völgy, ahol a túraútvonal átvezet – lakatlan, kisebb mértékben művelt mezőgazdasági terület volt, nagyobbik részében pedig erdő borította. A somsályi területek bányacélú hasznosításáról szóló szerződés ugyanakkor már 1846-ban megszületett Rombauer Tivadar érdemeként. A kontraktust 1858-as lejártakor megújították, ebben a kőszén szállításának jogát már a helyi lakosoknak biztosította a vállalat.

Az első somsályi táró 1854-ben nyílt meg, azonban gyakori vízbetörések miatt a Biliz-gödörben indított tárót még a rákövetkező évben fel is hagyták. 1862-ben indult az Ozvágyi-táró az „útkeresés” jegyében, majd a Kutató-táró, majd 1896-ban az első igazán meghatározó, a mai napig is megtalálható fejtés: az Erzsébet-tárna. A somsályfői főtáró 1921-ben kezdett termelni és ez volt az, amelyik 1972-ig üzemben maradt – ekkor került sor a bányaüzem megszüntetésére.

A bányászat kezdetben kézi fúrással, robbantással történt, a csilléket a bányászok kézi erővel továbbították a magasabb szintekre, ahonnan lóvontatással végezték a szállítást. Az ácsolathoz szükséges anyagok behordása és összeépítése szintén a bányászok feladata volt. Ekkor még sem gépesítés, sem villamosítás nem történt. A bányatelepről viszont már keskeny nyomtávú iparvasúttal történt a szén elszállítása. A első nagyobb arányú gépesítés az ózdi vas- és acélgyártás felfutásával párhuzamban 1905-1913 közt történt meg.

Maga a település 1903-ban kezdett épülni, ekkor a Hosszúsoron egy tiszti, 3 altiszti és 12 munkásházat, továbbá egy munkáslaktanyát, iskolaépületet és élelemraktárul szolgáló raktárt épített a bányavállalat. Ma ez a település központi része, a Somsályi út, itt halad a Kohászok útja is, mielőtt a Köles-hát felé kifordul a faluból. A termelés volumenének növekedésével hamarosan szükség mutatkozott a lakótelep bővítésére. 1905-ben új terv született, az Ózdtól délre elterülő szénmedence hasznosítására alapozva. A számítások szerint a szükséges 28 lakóház (benne 150 lakással) építése és ezzel a nagyfokú munkáshiány pótlása betelepített, vidéki munkaerővel „hetenként 100 kocsi szénnel több termelést biztosíthat”. A mocsaras, lápos területen indult beruházás során 5 barakklakás készült el végül, 32 szobával, 250 férőhellyel – a talajviszonyok miatt 2-3 méter hosszú cölöpökre alapozva. A korábban épült lakásokban a szakmunkaerő és a családosok, míg a barakkokban a vidékről toborzott bányászok kaptak elhelyezést. Így jött létre Somsály-puszta bányászkolónia, vagyis az Alsótelep. 1913-ra 786 főre duzzadt a lakosság. 1928-ban kezdődtek az építkezések Somsályfőn – a településnek ezt a dél-keleti részét a Kohászok útja nem érinti – mintául a központi település épületei szolgáltak. 1934-ben majd a II. világháborút követően 1952-ben épült még egy-egy munkásszálló.

Somsály tipikusan Ózd-környéki sorsát a bányák bezárása, a kohászat hanyatlása pecsételte meg. Az 1970-es években indult hanyatlás a mai napig tart, a túraútvonal egyik szomorúan tanulságos pontja a település képe. A falu fő látnivalói a mára jobbára düledező, toldott-foldott, de eredetiségüket még őrző bányász házak, az autóbuszmegálló mögött megbúvó bányász emlékmű – valamint a „Romtemplom”.

Paksa Sebestyén

A falu központi terén omladozó épület sorsáról szinte semmi forrás nem áll rendelkezésre. Ami információt tudunk, az Ózdi Könyvtár jóvoltából maradt fenn:

„Somsály-bányatelepen a RIMA Rt. a katolikusok részére 1934-ben épített templomot a Péter-völgy bejáratánál, amelyet Szent István király tiszteletére szenteltek fel. A templomot Szontágh Pál vasgyári mérnök tervezte, 1942-re építették meg. A templom falai 1965-ben az alábányászás következtében életveszélyessé váltak, emiatt bezárták”.

Érdekesség, hogy Somsály közös (református és evangélikus) használatú templomának, mely leégett és elbontották, 120 kg-os, 60 cm átmérőjű harangját 1995-ben a Pesthidegkúti Gyülekezetnek adományozta az Ózdi Evangélikus Egyházközség, így annak hangja a Pesthidegkúti evangélikus templomban a mai napig megszólal.

Paksa Sebestyén

A darázsölyv (Pernis apivorus) egy közepes termetű ragadozómadár, amely főként darazsak és méhek lárváival és bábjaival táplálkozik – innen kapta a nevét is. Különleges szarupikkelyes fej- és lábborítása megvédi a rovarcsípésektől, miközben kirabolja a föld alatti fészkeket. Bár az egerészölyvre hasonlít, karcsúbb testalkatú és hosszabb szárnyú. Magyarországon fokozottan védett, természetvédelmi értéke 100 000 forint.